Életmód

Tanulj a dánoktól a stílusos lakberendezésről

By  | 

Úgy tartják, beszélni angolul, csókolni franciául, öltözni vérbeli olasz módjára kell, okosba’ megoldani pedig tőlünk tanuljon a világ. Viszont ha valakitől valamit ellesnél még, akkor azok legyenek a dánok. Nekik sikerült ugyanis megalkotni azt a hiánycikként osztogatható életérzést, amely az otthonodon keresztül is képes megváltoztatni az életed. Feltéve, ha együtt tudsz és akarsz élni a filozófiával, amit a hygge magában foglal. Egyet se félj, ha per pillanat még nem tudod, akarsz-e hygge-ül élni, a következő sorok olvasása közben benned is megszületik majd – egyetlen ésszerű válaszként – az igen.

Néha már unalmas lehet, hogy a csapból is azt folyatják elénk, a skandináv népeknél nincs boldogabb és kiegyensúlyozottabb a föld kerekén. Egyébként viszont elgondolkodtató, hogy míg mi 3 esős nap után szomorú számokat posztolunk a fészen, és úgy érezzük sosem lesz már tavasz, ami miatt bánatunkban már indulnánk is a Duna felé mentőmellény nélkül, addig északabbra az év 80 százalékát ezen kondíciók mellett tengetik, méghozzá tőlünk boldogabban. És persze, arról is születtek kutatások, hogy ezeken a tájakon előszeretettel tudatmódosulnak az emberek (lélekben egy egészen más univerzum melegebb éghajlatára transzportálva), de azért a nagy átlag mégis tud homeopatább módszereket is boldogulása elősegítésére. Például a hygge-t.

A feng shui vikingül

Melynek definiálása korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Már csak azért sem, mert míg a legtöbben lakberendezési stílusként azonosítják, addig a dánok inkább egy mindenre kiterjesztett életérzésként fogják fel. Ennek megfelelően pedig lehet hygge az életed, az ételed, a lakásod és a gondolkodásod is. Ha egy magyar szóval akarnám azonosítani az északiak kedvenc kifejezését, akkor azt mondanám talán, hogy intimitás. Ha még egyet mellé tennék, akkor az a lassítás lenne. Harmadikként pedig a jólesőt ragasztanám hozzá. Szóval

a hygge, értsd azt bármire is, valami olyan dolgot jelöl, ami számodra jóleső, lelassulásra alkalmas, intim pillanatokat teremt. Függetlenül attól, hogy egymagadban, a családoddal, vagy 100 barátoddal töltöd éppen az időt.

Ezek a szavak pedig pontosan azok, melyeknek hiánya a dolgos és pláne téliesen komor hétköznapok szintjén azt a bizonyos depresszív érzést tudja életre hívni a lelkünkben.

Szóval a hygge tulajdonképpen egy ajándékcsomag magadtól magadnak, a jóléted érdekében. Merthogy ez pont az a valami, amit nem mástól kell várnod, hanem először a saját fejedben, majd a saját életedben kell megteremtened. Mert hiába akar téged kikapcsolni az arra tervezett otthonod, a hygge chillben úszó párod, vagy a meghitt áhítatot teremtő családod, ha te fejben továbbra is egy mókuskerékben táncoló rab egér vagy, aki még akkor sem képes lelazulni, ha este 10 után végre letette a lantot. Nade, mielőtt elúsznánk a lélek rejtélyeinek tengerén, azt sem szabad elfelejtenünk azért, hogy ez a kifejezés nem csak érzelmi szinten jelentkező jólét tud lenni, hiszen fizikai manifesztációja a lakberendezésben elkövethető stílusosság kimaxolása. Így, ha a finom lelkedig nem is sikerül elérnie a dán boldogsághajhászatnak, a likevadász egódat még mindig rabul ejthetik azok az instabarát eszközök, melyek kedvenc élettered hashtag hygge kompatibilissé tehetik.

#1 Naturális színek

A hygge valahol ott kezdődik, ahol a rideg, természetellenes dolgok véget érnek. Valószínűleg ebben is rejlik az a varázsa, melynek köszönhetően puszta tárgyak segítségével tud kedélyállapot és nézőpontformáló lenni. Érdekes, hogy míg a kevert, harsány színeket mellőzik az ebben utazók, addig a sötéteket előszeretettel használják, méghozzá olyan ügyességgel, hogy az összhatás mégsem lesz komor és lehangoló. A fekete, a sötétszürke, a földbarna és a vászonszín mellé simán beférhet még a sötétkék is úgy, hogy mégsem fogod azt érezni, agyonnyom és depresszióba taszít az otthonod. Mi több, melegebb, ölelőbb élettérbe kerülhetsz ezeknek a színeknek a segítségével, mint a 90-es évek végén koptatott napsárga, narancs és rózsaszín tónusaival. Nyilván a fehér és a krémszínek is elengedhetetlen árnyalatai a palettának, de összességében elmondható, hogy bátrabban lehet a sötét tónusokhoz nyúlni, mint ahogy arra általában gondolnál.

Fotó: Eva Goicochea’s home via Design sponge

#2 Meleg fények

Mivel a dán életérzés fontos összetevője a meghittség, ezért elengedhetetlen kelléke az enteriőrtervezésnek a megfelelő fényeffektek kiválasztása, ami ez esetben kizárólag meleg színeket jelenthet.

El kell felejteni a sztereotip nézeteket, melyek szerint a gyertyák, izzók, fényfüzérek a karácsony dedikált hangulatkeltő eszközei,

hiszen ezek tavasszal és nyáron is éppoly hatásos kiegészítők lehetnek a kezedben, mint úgy egyébként bármikor.

Ha van rá lehetőséged, a legjobban akkor döntesz, ha egyből egy kandallónyi melegséget tervezel a kellő meghittség megteremtése érdekében, méghozzá lehetőség szerint a közösségi élet központjába, a nappaliba. Ma már ez olyan elektromos, vagy látványmegoldásként szolgáló dekorkandallókkal is megoldható, melyhez külön épített kémény sem kell, az otthonmarasztaló hangulat pedig garantált lehet velük.

Fotó: countrystovesandsweeps.co.uk

Nyilván ha a kereteid nem alkalmasak fél falnyi tűzrakóhely kialakítására, akkor még mindig hasznos eszközeid lehetnek a gyertyák, lámpások, melyekhez semmiképpen se felejts el illóolajokkal is operálni, hiszen az igazi hygge minden érzékszervedre képes hatni. Ha pedig nem a tipik fejfájdító virágillatos verziókhoz nyúlsz, hanem a fűszeresebb, szolidabb illatokhoz, akkor még a férfi vendégeid sem fognak kimenekülni a világból.

#3 Összemosott terek

A hygge, mint életfilozófia gyakran parancsol ki a természetbe. Azt vallja, hogy akár hideg, akár meleg, akár magány, akár társas program épp a szíved vágya, gyakran szervezz programot a falakon túlra, hiszen az openair programok üdítően hatnak a szervezetre és a kedélyállapotodra is. Ugyanezt pedig akkor is megpróbálja a szolgálatodba állítani, ha éppen otthon maradnál. Ezért

az életterek kialakításakor törekedned kell arra, hogy minden bentbe jusson egy kis kint, és minden kinti élettérbe jusson egy kis beltéri komfort.

Ezért kell a kerted, teraszod, erkélyed is úgy berendezned, mintha az a nappalid része lenne. Hiszen ha elnyűtt, ütött-kopott, kutyának sem kellő darabokkal lakod be ezeket, akkor garantáltan nem vágysz majd olyan hosszas naplemente-bámulásokra, grillezésekre, gyertyafényes romantikázásokra, hullócsillag-lesekre odakint, mintha választasz 1-2 pofásabb rattan fotelt, néhány párnát, plédet, virágot, lampiont. Például így.

Fotó: Hygge_forhome instagram

És ez természetesen fordítva is igaz. Ha nem is jut mindig időd nyugtató sétákra a természetben, az otthonodba mindig csempészhetsz némi természetességet, ami harmonikusabbá, nyugtatóbbá és persze szebbé is teszi azt. Minél jobban sikerül összemosnod a tereket, annál könnyebb lesz rossz időben elviselned a bezártságot, napsütésben pedig elhagynod a falak zártságát.

#4 Növények mindenhol

Mivel a hygee mindent a természetesség, a nyugalom és az otthonosság köré épít, ezért elengedhetetlen kiegészítőnek érzi a növényeket, méghozzá halmozott mennyiséggel. Nincs helyiség állandó cserepes virágok nélkül, ahogy nincs konyha-nappali-háló évszaknak megfelelő réti virágok, vagy természetből csempészett ágak, örökzöldek nélkül. Ez persze kihívás annak, aki az én 1.0-ás verziómhoz hasonlóan kinyír minden növényt. Viszont reménysugarakat is villanthat, hiszen mára én is több élő, működő, virágzó egyeddel büszkélkedhetem. Egyébként minden kezdő botanikus figyelmébe melegen ajánlom a legénypálmát. Beszédes neve pontosan arra utal, amire gondolsz. Mindent túlél. Még egy bejárónő által takarított, virágot sosem gondozó agglegényt is, nemhogy téged. Az első sikerélmények után pedig kettőt pislantasz és máris egy pálmaházba érsz haza a hétköznapi hajtásból.

#5 Fa, szőrme és gyapjú

Ha a színek és a fények megvannak, van egy kicsi bent a kintből, kint meg a bentből, és még a növények se purcantak ki, akkor már majdnem elmondhatod, hogy egy hygge otthon boldog tulajdonosa vagy. De csak majdnem. Ahhoz, hogy az utolsó kockák is a helyükre kerüljenek, meg kell hirdetned a magasfényű fehér konyhaasztalodat, és az asztalost is tárcsáznod kell egy új munkalapért, hacsak nem eleve fából készítetted azt. Persze a helyzet nem ilyen sarkos, de az tény, hogy a hygge otthonban sok a fából készült bútor és kiegészítő. Ez (is) adja meg a melegségét. Az étkezőasztalok, a konyhapultok és étkezőbútorok általában a sötét vagy semleges színeket ötvözik a fával.

Fotó: my_hyggehome instagram

Emellett minden térbe, még a fürdőbe is jut egy-két olyan vastag szálú szőnyeg, gyapjúpléd, kötött takaró, szőrme, jobb esetben műszőrme kiegészítő, ami az otthonosságot részleteiben emeli négyzetre. Mindenhová kell, hogy jusson valami puha, ölelő, vendégmarasztaló anyag, ami az utolsó erőt is kiveszi a lábadból, ha indulni szeretnél.

Fotó: Hygge_forhome instagram

Hiszen összességében onnan tudhatod, hogy a lakásod és immáron a felfogásod is kellőképpen hygge, hogy olyan otthont alakítottál ki, amit igazából nincs miért elhagynod és olyan chillbe kerülsz a szemet gyönyörködtető magas komfortfokozatú enteriőröd láttán, hogy semmi esetre sem jut eszedbe rohanva, kapkodva, loholni a dolgok után, amik egyébként is megvárnak.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás