Bro Guide

Így rak vigyázzba a militáns divat

By  | 

Írtunk már cikket arról, hogy a harcmezős taktikai öltözködés hogyan formálta a férfidivat egészét, meg arról is, hogyan kell a camo-mintás ruhadarabokat úgy hordani, hogy ne hasonulj egy pattanásos kiskamaszhoz, aki a New Yorker-ből szedte magára a csajmágnesnek szánt szveget. Itt az ideje, hogy a két összefüggő témakört közrefogjuk és kiállítsunk egy definitív útmutatót a katonás fegyelem és az utcai veretés metszéspontjáról. Militánsba, madafakaz!

Az úgynevezett militáns vagy katonai divat rengeteg másik irányzattal egyetemben a második világháború hatásának nyomán szökkent szárba és határozza meg mai napig a mindennapi ruhadarabjainkat. Ellentétben viszont egy csomó másik szereplővel, a terepmintás ruházatok és az egyéb, ideköthető szín- és minta kombinációk ténylegesen a hétköznapok részei, és megszámlálhatatlan különböző ruhafélén fedezhetők fel. Ez azt is jelenti, hogy

minden évszakban lehet rá számítani, hogy előmásznak a lövészárkokból, de tavasszal/nyáron már kifejezetten okosan magunkra lehet kapni egy-egy szettet.

Amíg mondjuk alsógatyából is simán szerezhetsz be egy kamós kivitelt, amiben mindent lehet, csak a vietcongok elől bujkálni nem, addig léteznek olyan minőségibb megoldások, amik nem veszik teljesen viccre ennek a trendnek az eredetét. Mielőtt ezekre kitérnénk azonban, érdemes becsekkolni a téma alapkövének számító, rövid szedetet:

Így formálta a divatot a harcmező

Taktikai eligazítás

Ugyan nyilvánvaló okokból a terepminta lett ennek az iskolának a meghatározó képviselője, de ez bőven nem azt jelenti, hogy ennyiben ki is fullad a szórása, elvégre ha elég történelemkönyvet olvastál, de minimum láttad a top 20 háborús film nagyját, akkor te is tudod, hogy bár a legszélesebb körben elterjedt minta az amerikai woodland és a brit DPM (disruptive pattern), amik a jellegzetes zöld-barna-fekete foltokkal vezetik az operációt, de csatákat nem csak aljnövényzetben szokás vívni. Így aztán többek közt foglalkoznunk kell a homokszínű cuccokkal is, amik szintén szégyentelenül menők lehetnek.

Ezen kívül ugye vannak olyan zöld ruhák, amik a felhasznált anyagok vagy a ruhadarabok kapcsán sorolódnak a katonai vonalhoz. Többek közt az

olyan kabátok, mint a parka, a pea coat (tengerészet), tisztek által viselt szignatúra darabok, vagy mondjuk a cargo rövidgatyák és kismillió olyan sokzsebes szövetnadrág, amiben láthatod Mark Wahlberg urat lebukfencezni egy hegyoldalról.

Cipők tekintetében magától értetődő a bakancs, főleg a Martens típusú padkapattintó darabok, illetve az olyan Derby variánsok, amiknek tapadósabb talprészével nem lehet felnyalni a báltermeket, helyette betonra tökéletesen megfelelnek, mint a smart casual hírnökei. Két kaszárnyára szedtük a legnagyobb közös csoportokat, hogy edukált döntéseket tudj hozni, ím: terepminta vs. színek. 

#1 Gerilla hadviselés: a terepminta

Ha abból indulunk ki, hogy a terepmintát a maszkulinitás kimaxolása végett elsősorban smart casual szettben szeretnéd hordani, esetleg egy némileg kiokosított streetwear modul részeként, akkor le kell fektetnünk néhány alapszabályt, ugyanis mint tudjuk:

A terepszínt nem könnyű jól hordani, egyszerűen azért, mert speciális célra fejlesztették, nem arra, hogy kávézni, esküvőre járj benne villantani, sőt, a célja eredendően éppen a nemvillantás. Az öltözködés alapját a színek harmonikus összeillesztése jelenti (bővebb iránymutatást a témában itt találsz). Ergo, ha egy dzsekire olyan mintázatot (angolul print) pattintanak, ami egy két napja odahányt sárgaborsó-főzelék, illetve némi trágyaszarral kevert lösz és elszáradt libatoplevél elegyeként jellemezhető, akkor ahhoz nehéz további színeket passzintani.

Az aranyszabály az, hogy

míg a csatamezőn (vagy csataerdőben, hogy pontosabbak legyünk) praktikus egy kipimpelt terepasztallá avanzsálni, addig a hétköznapi viselet szinte taszítja azt, hogy fullba told a kamót,

sőt, a legmegfelelőbb megoldás az, ha kiválasztasz egyetlen ruhadarabot, amit ezzel a mintával edzenél meg, és itt le is állsz. A legkönnyebb talán az, ha egy egyszerű mintás póló mellé veszel fel valamilyen khaki színű, lazított kialakítású gatyát és ezt finiseled egy félelegáns, fűzős lépővel, vagy akár egy fehér sneakerrel.

Alternatívaként a nadrág is lehet az outfited military egysége, amennyiben az előzőekben felsorolatkhoz hasonló színekben gondolkozol kiegészítés gyanánt. Bármilyen formációval is menj (chino, cargo, rövidgatya, ésatöbbi)

a legfontosabb az, hogy relaxált szabású darabot válassz, semmiképp se valami testre simulósat, ugyanis ez a két világ taszítja egymást, mint a német offenzíva és a szovjet tél.

Ha egy hosszú szárú gatyán töröd a fejed, akkor pedig minden esetben hajtsd fel azokat a szárakat, ha eleve nem magasított megoldással élnének, a cipő alá meg egyesek nem vesznek fel zoknit, mert bár józan paraszti ésszel talán nem túl smart, de nevében annál inkább (köszönjük az ilyen apró, de rém fontos nyelvi humorbonbonokat, Mack. – a szerk). A mi véleményünk az, hogy egy színben passzoló titokzokni a higiéniailag jó megoldás.

A Carrharrt és a military blézer.

Ugyan ezzel se leszel iroda-kompatibilisebb, de ha igazán újító kedvedben érzed magad, akkor be lehet próbálni esetleg egy terepmintás blézert, kvázi zubbonyt is.

A streetwear igazi, pénzzel bélelt zsoldosai figyelmébe pedig azokat a klasszikus mintákat ajánljuk, amiket a prémium brandek dobnak előszeretettel szinte mindenre.

Ezeknek tüzetes bevizsgálásárt erre visz a konvoj:

Így viselj terepszínt

#2 Tartalékos osztag: zöld, camel, ésatöbbi

Ha viszont elegánsabb helyeken, netalán a munkahelyeden is magadra öltenél fegyelmezett hacukát, akkor azzal az örömhírrel szolgálok, hogy ebben barátod lesz egy csomó ide kapcsolható szín, illetve olyan ruhadarab, ami a harctérről szakadt le ránk. Három fontos kabáttal kell tisztában lenni, amiket már előzetesen említettünk. Ezek közül az első a parka, ami természetes előfordulásában eleve olívaszínben lelhető fel, hogy még ezen se kelljen gondolkoznod, illetve műszőr hoodie-kiegészítés ide vagy oda, de ez ugyanannyira ideális akár egy zakó föle húzva is, mint bármi más, amit itt említeni fogunk.

Jóval elegánsabb megoldás azonban a pea coat, vagy annak a hosszban megtoldott variánsa, az officer coat.

 Szövetkabátokra jellemző kialakításuk mellett a hangsúly mindkettőnél a gallér-részen van: a pea coat esetében felállítva hordandó, míg az officer általában akkora lapaj szegélyekkel rendelkezik, hogy felállítani nem csak lehetetlen, de felesleges is.

Ha nagyon a minták világában élsz, akkor itt kiegészítőként fel lehet csapni pár minimális tereptextúrát, főleg ha a kabát olíva vagy camel színe egyértelművé teszi a kapcsolatot.

Redford és McQueen mutatnak utat pea coat fronton.

Ha inkább a gyakoribb navy vagy fekete színek valamelyike mellett tennéd le a voksot, akkor is ott van a militáns kapcsolódási pont, de arra azért ügyelj, hogy olyan színekkel és egyéb ruhadarabok kompániájával told meg, amikről már szó volt korábban. Tudod, ahogy beszéltük!

Forrás és kép-összeállítások: D’Marge.

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás