Így viseld a bőrkabátot stílusosan, minden stílusban

Szerző: Fresa

A 21. században kis túlzással elmondható, hogy nincs alapabb alapdarab a bőrdzsekinél, még a női gardróbban sem. Ha a hétköznapi, utcai viselet szintjén szeretnél érvényesülni, akkor kedvenc farmereid mellé be kell készítened legalább 1-2 bőr, de legalábbis bőr hatású kabit is. A jó hír viszont az, hogy ehhez a két meghatározó elemhez már csak egy passzoló cipő kell és innentől akár egy basic póló meg egy szélfútta lobonc is elég ahhoz, hogy cover fotó gyanús megjelenésed legyen.

És ha most szomorúan sóhajtanál fel, mert eddig a percig azt gondoltad, te nem vagy az a bőrkabátos típus, akkor kérlek adj 5 percet és görgess párat, mert lehet, persze csak lehet, hogy mégis kedvet kapsz egy komfortzónádon túl eső shoppingtúrához. Már csak azért is, mert manapság a leather jacket kategóriába annyi, de annyi minden belepréselhető, szinte kizárt dolog, hogy abban a nagy kupacban ne találj kedvednek és ízlésednek megfelelőt.

Felejtsd el a vadmotoros nagypapákat meg Olivia Newton Johnt a Grease-ből, ha egyikőjük stílusával sem azonosítanád a sajátodat. Ma a polcokra már sokkal több minden felfér. Ha pedig azt is megtalálod, hogy alapruhatárad darabjaihoz milyen módon és mely kabát passzolhat, akkor máris kevésbé lesz idegen az, amit esetleg annak hittél. Persze ha már ott lóg az áhított dzseki a szekrényben, akkor sem árt vetni egy pillantást a profi mix and match opciókra.

#1 Klasszikus fekete

Ha bőrkabátról beszélünk, az alapszín természetesen mindig a fekete lesz. Formában viszont annyi lehetőség közül választhatsz, hogy hiába egyezik a szín és az anyag, a különbség ordító lehet. Hiszen lehet bomber fazonú, blézernek szabott, egyenes vagy karcsúsított, egészen rövid vagy derék alá érő megoldás, fényes vagy természetesen matt hatású is.

8 tény, amit csak az ért, aki feketét hord

Választásodtól függően pedig passzíthatod konzervatív, romantikus, lázadó, hétköznapi vagy épp üzleti viseletedhez. A kora tavaszi reggelektől a késő nyári estékig kihasználva, mivel egy kötött garbón pont olyan jól tud mutatni, mint egy virágos sifonruhán az augusztusi csillaghullás kémlelése közben.

#2 Motoros dzseki

A klasszikus fekete egyik legklasszikusabbja a motoros dzseki fazon. Azonban a tervezőknek hála ma már ez is szabadabb mozgásteret enged mind testalkat, mind stílus vonatkozásában. Nem kell attól tartanod, hogy a lezserebb fazon és a hosszabbra engedett derékrész összenyom (ha épp nem lennél égimeszelő), hiszen rövidebb, karcsúbb verziója is ott lóg már a boltok fogasain. Utóbbi azért is praktikus, mert az országúti vadságot kiválóan ötvözi a dögös, nőies megjelenéssel, amit akkor is magadénak érezhetsz, ha a sáros csizmát és a sörszagot kicsit sem bírod.

Hidd el, rocksztár bárki lehet, függetlenül attól, hogy tűsarkút vagy fémbetétes bakancsot hord. A cipzárhalom és a szegecsek a dzsekin már önmagukban adnak az érzésnek annyit, hogy bármihez is vedd fel, egy csipettel több fűszer lesz benned. Mellé viszont kétségtelenül ajánlott basicebb darabokat társítani, hiszen a kabát már önmagában is tekintetragadóan hangsúlyos lesz.

#3 Vegán menőség

Szerencsére ma már az van, hogy ha nem akarsz bőrt viselni, mégis tátongó űr van a szívedben és a gardróbodban, akkor azt megbánások nélkül tömködheted be egy műbőr dzsekivel. Így sem állatszerető lelked, sem pedig stílusimádó egód nem fog sérülni. Ugyanis manapság inkább veregetnek vállon egy állatbőr mentes kabátért, mintsem rádsüssék a degagyi bélyeget. A fast fashion boltok akasztóin pedig eleve gyorsabban is találsz olyan kabátot, amin ott villog a faux felirat, mint olyat, amit előtted már valaki viselt. Ezeknek a kabátoknak alapvető előnye a színbeli sokrétűség, az alacsonyabb ár, ezzel együtt a szezonális cserélgethetőség és a különböző stílusjegyekkel megáldott darabok halmozásának lehetősége.

Hátrányuk a gyakoribb előfordulás és az 1-2 szezonra szóló viselhetőség. Szóval ha műbőrre vadászol, tudd, nem lesz életen át tartó szerelem, de amíg tart, lehet szép. Főleg, ha kisebb butikokból próbálsz egyedibb és jobb minőségű variációkat felkutatni a tömeggyártottak helyett.

#4 Természetes árnyalatok

Érdekes, hogy bár a bőrhöz alapvetően a barna lenne elsődlegesen társítható természetes szín, ma mégis fekete verziója elterjedtebb. Utóbbit nyilván univerzálisabban lehet tónusokkal, stílusokkal társítani, mégis, ha valami igazán eredetire vágynál, egy barna bőrdzsekivel inkább kilóghatsz a sorból. Megjelenésed lágyabb lesz,

rocksztár helyett menő vidéki lány leszel a városban.

A menőséget pedig egyediségeddel négyzetre emelheted. Naturális színekkel operálva igazán harmonikus lesz az összkép, függetlenül attól, hogy farmer és bokacsizma vagy szövetnadrág és tűsarkú lesz a kabát kiegészítője. Az egyetlen, amire ügyelned kell az a természetesség. Nem párja a lakk, a vibráló színpaletta és a strasszos berakás sem. Minden mással nagy esélyed van a stílusos megjelenésre.

#5 Bőrdzseki szőrmegallérral

Kevés stílusosabb dolgot akaszthatsz a szekrényedbe, mint egy szőrmegallérral felpimpelt bőrdzsekit. Pláne, ha utóbbi (vagy akár egyik sem) tapadt korábban senkihez. Akkor pedig még jobb dolgod van, ha a gallér lecsatolható, hiszen így tényleg kimaxolható és univerzális darabot tudhatsz magadénak, ami 5 foktól 25-ig működhet. Megjelenésed pedig egyszerre lehet elegáns, stílusos és egyedi, miközben megfagyni sem fogsz olyan könnyen.

#6 Bőr bomber

Ha úgy érzed, rád tör az indokolatlan kapuzárási pánik (vagy nevezzék ezt akárhogyan is női fronton) és mindenképpen fiatalodni vágysz, akkor mielőtt botoxért vagy ajakfeltöltésért kiáltanál, vegyél inkább egy bőr bombert. Talán ennyi is elég lehet, hogy éveket fiatalodj, ha meg nem jön be, amit a tükörben látsz, ezt még mindig eldobhatod. Viszont akár leggingsel, akár farmerrel, esetleg szoknyával öltöd magadra, abban biztos lehetsz, hogy korábbi outfited máris frissebb, lendületesebb, fiatalosabb fényben tündökölhet majd.

#7 Rövid fazon

2019-ben a rövid kabátok és a magas derekú nadrágok korát éljük. Öröm ez minden alakjára büszke, darázsderekú nőnek és kihívás mindenki másnak. Bár, ha a kettő közé beékelsz egy lazább fazonú inget, máris rejtve tarthatod, amit nem szeretnél megmutatni, miközben a kecske meg a káposzta is… Viszont ha alakhangsúlyos vonalon maradnál, akkor a nadrágszár mindenképpen legyen szűk, és lehetőleg hagyja szabadon a bokacsontot a kecsesebb összhatás kedvéért. Mondjuk a kabát alapból megalapozza a nőies megjelenést, azért a kiegészítők is mutathatnak ebbe az irányba a biztonság kedvéért.

#8 Rojtos dzseki

Ha a bőrkabátot túl snassznak érzed, és a motoros dzseki szegecsei meg cipzárjai nem harmonizálnak a te stílusoddal, akkor talán a rojtokban magadra találsz. Hiszen a feltűnés garantált, de az összkép nőiesebb, lazább, bohókásabb maradhat. Egyszerre lehetsz könnyed és figyelemfelkeltő, ami ritka párosítás. Kiváló választás, ha szoknyát húzol hozzá. Nagyjából mindegy is milyet, mert mindenhez passzolni fog. De ha nadrágot vennél, akkor is megoldott a csajos megjelenés. Arra vigyázz, hogy egy trapéz vagy harang szárú nadrággal azért talán már kicsit több lenne benned a texasi vér, mint a Ewingokban.

#9 Díszített bőrkabát

Ahogy az elején is írtam, mindenki találhat kedvére valót. Az is, akinek sem a basic, sem a rojtos, sem a vidéki lány fazonú nem jön be. Hiszen a díszített dzsekik még mindig választhatók. Legyenek azok gombok, hímzett minták, rávasaltak, kitűzők vagy szegecshalmok, igazi szerelembeesésre adhatnak okot egyedi megjelenésükkel. Viselni basic ruhákkal érdemes őket, méghozzá színszegény, letisztult kivitelben. Egy ilyen kabát mellé már nem kellenek a harsány kiegészítők.

#10 Vintage bőrdzseki

A legegyszerűbb beszerezni és a legnehezebb viselni. Minden olyan kabát ebbe a kategóriába esik ugyanis, ami első pillantásra nem passzol rád. Legyen

az anyud elnyűtt, kinőtt, 30 évvel azelőtti kabija vagy a palid elhamarkodott választása, ami nálad köt ki, a lényeg, hogy a vintage dzseki valami általad újragondolt, nem feltétlen frissen vásárolt darab.

Nehezítő tényező esetében, hogy csak kiváló stílusérzékkel megáldottak tudják nevetséges helyett menővé tenni. Egy rossz párosítással ugyanis egyből az idétlenek csarnokát erősítheted egy egyébként leharcolt, 2 számmal nagyobb, indokolatlan kabátban. Viszont ha beletrafálsz, emlékezeteset alkothatsz.

Egyébként pedig hordhatsz még kék, rózsaszín, citromsárga és bordó bőrdzsekit is, ha akarsz. Ezek tökéletes párosításairól pedig itt tovább olvashatsz.

Itt van még jó kis kontent