Yves Saint-Laurent, egy meggyötört lélek, aki felszabadította a nőket

Szerző: Ulla

A tény, hogy az YSL logó nap mint nap szembejön velünk, azt bizonyítja, hogy Yves Saint-Laurent egyik életcélja megvalósult: az igényes divat lejött a piedesztálról, és bárki számára hozzáférhetővé vált. Másik vágya, a lelki béke azonban nem adatott meg neki. Miközben forradalmasította a divatot, az lassan, de biztosan felőrölte fizikailag és mentálisan egyaránt.

Nemrégiben megemlékeztünk Karl Lagerfeldről, akinek karrierje kezdetben párhuzamosan futott Saint-Laurent-éval. Legendásan rossz viszonyuk hátterében két ifjú titán rivalizálása állt. 1953-ban a 18 éves francia suhanc nyerte meg azt a tervezői versenyt, amelyen a pár évvel idősebb, feltörekvő német harmadik lett, és aminek köszönhetően mindketten helyet kaptak a legnagyobb francia divatházaknál: előbbi a Dior, utóbbi a Chanel tervezője lett. Amellett, hogy folyamatosan egymás legnagyobb konkurrensei voltak, viszonyuknak nyilván az sem tett jót, hogy évekkel később Yves Saint-Laurent lenyúlta Lagerfeld szeretőjét. Ennek a vastag szemüveges, nyurga, félénk fiúnak siker és pénz bőven megadatott, boldog pillanatok viszont annál kevésbé.

Észak-Afrika, az örök menedék

Yves Saint-Laurent az algériai Orán városában született, és nőtt fel francia szülők gyermekeként.

Évtizedekkel később pedig Marokkó lett második otthona, ha csak tehette, marrakeshi házában tartózkodott, ma utca is viseli a nevét a városban. Sokat merített az afrikai kontinens pezsgéséből, kései kollekcióiban számos etnografikus elem is megjelenik.

Már gyermekként sem volt könnyű élete. Otthon a legnagyobb szeretet vette körül, szülei és lánytestvérei elfogadták, sőt, büszkék voltak rá, hogy kisgyermekkora óta ruhákat tervez nekik, és saját készítésű papírbabákat öltöztet szebbnél szebb kollekciókba. Az iskolában viszont folyamatosan bántalmazták, a konzervatív algériai közeg kitaszította magából a lányos fiút.

Élete nagy tragédiája volt, hogy az algériai függetlenségi háború idején őt is besorozták, hogy szülőföldjén harcoljon Algéria ellen. A gyenge idegzető, érzékeny fiú azonban

csak 20 napot töltött a hadseregben, már a kegyetlen beavatási szertartások annyira megviselték, hogy hadikórházba került.

Ott nagy dózisban kapott nyugtatókat és különböző pszichoaktív szereket, illetve a kor gyakorlatának megfelelően elektrosokkal is kezelték. Mindez tevékenyen hozzájárult az egyébként is labilis idegzetű Saint-Laurent későbbi mentális problémáihoz és drogfüggőségéhez. De ne szaladjunk ennyire előre.

Dior: repülőrajt és zuhanás

A már fentebb említett dizájnerversenynek köszönhetően az ifjú Saint-Laurent elindulhatott az álmai után, és elhelyezkedett Christian Dior, a női divat megújítójának asszisztenseként. Bár a francia divatmogul már az első skiccek után meglátta Yves-ben a saját utódját, egy évig csak klasszikus asszisztensmelókat végeztetett vele: dekorálhatta az irodát, és tervezhetett pár kiegészítőt. Idővel aztán egyre több rajzát használták fel a ház kollekciójában, mígnem 1957-ben Christian Dior váratlanul meghalt szívrohamban mindössze 52 évesen.

A 21 éves Yves Saint-Laurent egyik napról a másikra a Dior ház kreatív igazgatói székében találta magát. Remek stílusérzékkel vitte tovább Dior örökségét, miközben a saját képére is alakította azt: sokat lágyított a vonalakon, és az elegancia mellett megadta a nőknek a kényelem luxusát. A fiatal tervező látásmódjának talán legjellemzőbb darabja a „trapéz” ruha az 1958-as kollekcióból, mely sikkes és kényelmes egyszerre.

Mindezek ellenére a Dior-ház Yves iránti lelkesedése hamarosan alábbhagyott, és a cég tulajdonosa (miután többször is elintézte Saint-Laurent sorozásának halasztását) a rossz nyelvek szerint végül maga lobbizott azért, hogy elvigyék a fiatal tervezőt katonának az algériai háborúba. Akárhogyan is volt, az tény, hogy miközben Saint-Laurent élete legnagyobb gyötrelmeit szenvedte el a Val-De-Grace hadkórházban, a Dior-ház egyoldalúan szerződést bontott vele, és mást nevezett ki a helyére.

Pierre Bergé, az őrangyal

A ’60-as évek eleje tehát a lehető legmélyebb gödörben találta Saint-Laurent-t. Hiába volt sugárzóan tehetséges, nem volt állása, és éppen próbált kilábalni a frissen diagnosztizált mániás depresszóból.

Partners in crime

Ekkor már pár éve társa volt Pierre Bergé, a francia iparmágnás és mecénás, aki legmagasabb művészkörökben forgott, és aki homlokegyenest más személyiség volt, mint Yves. Az egyszerre odaadó és karakán, temperamentumos Bergé nélkül Yves Saint-Laurent története minden bizonnyal jóval hamarabb véget ért volna. Ő volt az, aki beperelte a Dior-házat, és ő szerzett befektetőket az új Yves Saint-Laurent divatház elindításához, miután megnyerték azt.

A közönség a kezdetektől fogva imádta az YSL ruháit, a kritikusok azonban nem voltak elragadtatva – ez a kettősség szinte végig elkísérte a cég történetét. Jobb és rosszabb évek váltották egymást, de ha egy valamit kellene kiemelni Yves Saint-Laurent munkásságából, akkor az az lenne, hogy

ő volt, aki szmokingot adott a nőkre,

ő tette szuperszexivé a nadrágkosztümöt. És ezzel többet tett a női emancipációért, mint sok harcos feminista, hiszen lehetővé tette, hogy a női business look anélkül szabaduljon meg a régi beidegződésektől, hogy a nőiességéből veszítene.

Bianca Jagger épp YSL-ben tolja

Dolgozó nők milliói légeztek fel, mikor megszabadultak a ceruzaszoknya szorításától, a sajtó pedig tajtékzott a provokációtól, amit a dominanciára törő nők előtérbe állítása jelentett – szexuális forradalom ide vagy oda.

Az örlődő botrányhős

Yves Saint-Laurent nem csak a nadrágkosztümön keresztül mutatta meg a női szépség sokféleségét. Ő volt az első, aki színesbőrű modelleket állított a középpontba, és aki sikkessé tette a szafarikabátot, meg a combig érő lakkcsizmát. Kollekcióit mindvégig a női test vonalának követése jellemezte, a kényelem legalább annyira fontos volt számára, mint az elegancia.

Egy ma is ütős szett 1967-ből

Mindeközben azonban a bulvársajtó tele volt azzal, ahogyan az egykori visszahúzódó, szolid fiú két végén égeti a gyertyát. Sorra járta az éjszakai klubbokat és a különböző szexbarlangokat, literszám vedelte az alkoholt, és méterszám szippantotta fel a kokaint.

Hiába volt a siker és a pénz, a lelkében dúló démonokat nem tudta elhallgattatni. Dolgozott, ahogy erejéből tellett, de nem volt ritka, hogy egy-egy bemutató végén a modellek támogatták végig a kifutón, mert alig állt a lábán. Az igazi áttörést a cég számára a ready to wear vonal elindítása hozta meg,

ők voltak az első nagy divatház, amely ultragazdagokon kívül a csak simán gazdagok számára is elérhetővé tette az haute couture kollekció megfizethetőbb verziót.

A divatszakma persze húzta a száját, ahogyan az tőle elvárható, az igényes vásárlók pedig vitték az YSL cuccokat, mint a cukrot. Egy idő után a parfümök is megjelentek a kínálatban, megalapozva a hagyományt, miszerint a cég férfiparfümjeinek kampányában meztelen modellek szerepelnek, az elsőn maga a mester.

Yves Saint-Laurent 2002-ben visszavonult a tervezéstől, onnantól csak a nevét adta a cégbirodalom különböző termékeihez, amelyek azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek.

Saját bevallása szerint nem akarta megvárni, amíg teljesen kiég, igyekezett időben otthagyni az egész kócerájt. Utolsó éveiben teljes visszavonultságban élt a bulldogjával hol Normandiában, hol Marokkóban.

YSL öröksége

Saint-Laurent-t 2008-ban vitte el egy gyors lefolyású agydaganat. Mindevégig mellette volt Pierre Bergé, aki bár a magánéletben már több mint harminc éve nem volt a párja, folyamatosan vitte a cég dolgait, és akivel a jogi ügyeket megkönnyítendő halála előtt nem sokkal bejegyzett élettársi kapcsolatba is lépett. A tervező hamvait marrakeshi otthonában, a turisták kedvelt célpontjának számító Majorelle kertben szórták szét.

A Mondrian kollekció 1965-ből

Bergé, aki egyébként 2017-ben hunyt el 86 évesen, nem sokkal egykori szerelme halála után elárvereztette közösen szerzett műkincsgyűjteményüket, mert úgy vélte, annak Saint-Laurent nélkül már nincs semmi értelme. A bevételből egy AIDS kutatást támogató alapítványt hoztak létre. Egy interjúban arról beszél, hogy Saint-Laurent halálával a klasszikus divat is meghalt, a szakma annyira kommercializálódott, hogy eltűnt az a művészi szintű tervezés, amit ő képviselt.

Nem tudjuk, mit szólt ehhez Lagerfeld, ne nagyon úgy tűnik, hogy miután idén februárban a német mester is követte nagy riválisát, a világ valódi divatikonok nélkül maradt.

Itt van még jó kis kontent