Bro Guide

Méltatás Brosnan születésnapjára

By  | 

Szóval hatvanhat lett egy generáció férfiideálja, Pierce Brosnan. Néhány lenge gondolattal köszöntöm, mert a pali igazán megérdemli. Kevesen tudják, miért.

Úgy hozta a sors, hogy Brosnan a pályája során nem elsősorban a színművészet korlátlan sokoldalúságát testesítette meg, hanem inkább a jómodorú világfit, aki bagólesőjének egyetlen hanyag rándításával aláhullajtja partnere bármilyen ruhadarabját. Például a legalsót. Némiképp a szerencséje is, hogy karrierje csúcsán éppen arra az ijesztően jóképű, nem schwarzeneggeresen maszkulin, bizalomgerjesztő külsejű, valahol mégis pajkos legényre volt igény, amilyen ő ösztönösen lenni tudott. Egy revolvert és egy ízléses viccet is ugyanazzal az eleganciával tudott elsütni, és

önként ragadt bele a nőket tisztelő, de ellenállhatatlanságában vállaltan örömét lelő szívtipró hálás szerepébe.

Ám Brosnan nem volt az a felszínes szépfiú, akinek sokan vélték; keserű tragédiák edzették jellemét, becsületessége pedig a nők felé a magánéletben is következetesen lerótt tiszteletben, valamint a fontos ügyekben hozott méltó áldozatokban mutatkozott meg. Sue egyébként anno beválogatta a legszexibb öregurak előkelő listájába is, bár ez a témánk szempontjából közömbös.

Fater, mutter off

Brosnan engem emlékeztet kicsit egy másik jó srácra, a gyerekkorát döcögősen, bőven mínuszból indító Keanu Reeves-re. Egész életében ő is csak egyszer találkozott az édesapjával, miután az nagyon korán elhagyta a családot, sőt, a jobb kereseti lehetőség reményében a kis Pierce-nek még az anyja is inkább Dublinba költözött, a gyereket a rokonokra bízva.

Az emberség jámbor katonája

16 évesen Brendan (ez a középső neve) otthagyta az állami oktatást, hogy mindenféle művészetekkel, például festéssel próbálkozzon, és éppen utcazenészként kereste a kenyerét, amikor egy cirkuszos felfedezte, és leszerződtette három évre. Kalandos ifjúkora a színészmesterségbe torkollott, évekig tanult különböző színiiskolákban, mígnem beütött a színházi karrier.

Amit kevesen tudnak, hogy a néha kicsit önironikusan, már-már komikusan grimaszoló hunyor mögül már James Bondként is egy olyan ember tekintett ránk, aki tök tisztában volt azzal, hogy jóképű nőcsábásznak lenni az életnek nevezett színjátékban csupán néhány mókás pillanat. Idős korára

a gentleman-generáció egyik utolsó alakjaként olyan emberré lett, amilyenné csak az érhet, akinek nem borítják el elméjét a gondtalan ifjúkor kéjes női pillantásai.

Az élet valódi értékeit nem ilyesmiben kereste soha a művészi pályáról induló, a festésben, a művészetpártolásban és az önzetlen filantropizmusban tiszta örömet találó, a sikerért kőkeményen megdolgozó ír legény.

Beakad egy bal csapott

Micsoda gyönyörű nő. Egy pillanatra sem gondoltam volna akkor, hogy az életemből 17 évet tölthetek majd vele együtt. Nem az jutott eszembe, hogy megpróbáljak lefeküdni vele. Csak élvezni akartam a gyönyörűségét és a személyiségét.” – ezt első feleségéről mondta, Cassandra Harrisről, akitől gyermeke is született, és aki petefészekrákban halt meg 43 évesen. Teljesen véletlen, de Harris színésznőként maga is Bond lány volt még a Roger Moore időkben, játszott a For Your Eyes Only-ban, és házasságuk alatt a nő sokat ábrándozott arról, hogy Brosnan is eljátszhatja majd egyszer a világ legmenőbb titkosügynökét. Az álom a nő halála után 4 évvel teljesült, amikor a srác tényleg megkapta a GoldenEye főszerepét.

Brosnan Sean Beannel a GoldenEye-ban. Fotó: MGM

Amikor a felesége lebetegedett, semmi más nem érdekelte; a teljes napirendjét és életét átszervezte, hogy a kemóról kemóra járó nő gyógyulását könnyebbé tegye, és minél több időt tölthessenek együtt. A tragédia után azt mondta, soha többet nem fog megházasodani, mert az ilyesmi “olyan sebet karcol az ember szívébe, aminek a hegei örökre ott maradnak“. A rák ezen típusának gyógyítását kutató szervezeteket kezdett támogatni, de a sors felfoghatatlan iróniája, hogy lánya, Charlotte is pont ugyanabban a betegségben hunyt el, mint Cassandra, majdnem pont ugyanabban a korban, 42 esztendősen, 6 évvel ezelőtt.

Pierce BRO-snan

Brosnan embersége gyerekkorától kezdve érződött, már 7-8 éves (!) kora óta környezetvédő volt, és ezt a tulajdonságát felnőttként sem hagyta el. Hogy úgy mondjam, eltökélt jótékonykodó volt, before it was cool.

Pierce Brosnan a Speake-Marine óragyártó 2014-es kampányában. Fotó: Speake-Marine

Festményeinek nagy részét a mai napig szinte alapértelmezetten jótékonysági intézményeknek ajánlja föl, emellett évtizedek óta hangosan kiáll a környezetvédelemért (már a GoldenEye francia premierjét is bojkottálta annak idején a Greenpeace egyik demonstrációját támogatva). A Look to the stars domain adatbázisa alapján 40 alapítványt segít aktívan, köztük az óceánok élővilágának megőrzésével, gyermekétkeztetéssel, a női egyenjogúsággal, rákkutatással kapcsolatos intézményeket – pénzzel, és a hírnevét számos szervezet nagyköveteként is latba vetve.

A nővel, aki kimozdította az első felesége utáni letargiából, Keely Shaye Smith-el már 26 éve tart a házassága, a színész saját bevallása szerint a nő minden pillantásától a mai napig elgyengül, és amikor már-már gyermeki szerelemben elutaznak valahová, állítólag borozás közben sem zenét hallgatnak, hanem egymás hangjára figyelnek. Ez roppant giccsesnek tűnhet, amíg nem tudod, hogy a mai napig rendre lekapják őket a paparazzik, ahogyan kézenfogva bicikliznek. Szóval ez inkább kurvára menő és kedves.

A James Bondok tényleg jó arcok

Egyszer megkérdezték egy interjúban Bajor Imrét arról, nem bántja-e, hogy a fizikai adottságai miatt ő azért olyan sok szépfiút nem játszhatott el életében. Azt mondta erre nagyon bölcsen, hogy

nem irigyli ő a szép embereket, mert “azokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel ők szépek, nem nagyon érdemes megöregedni.”

Rengeteg emberre igaz ez a megmondás, akinek ifjúkori karizmája az identitása részévé vált, aztán öregkorára megmérgezte a jellemét a tudat, hogy már nem lehet mindaz, ami egykor volt. Brosnan nem ilyen. Ő egész életében pallérozta magát emberségből, tisztességből és becsületből, és ennek bizonysága az is, hogy

nem egy megkeseredett, az idő múlásával megbarátkozni képtelen, a régi dicsőségért szánalmas kínlódással vágyakozó, szétplasztikázott öregember lett, hanem egy méltóságteljes, rettentően vonzó és rokonszenves pali,

aki a külseje alapján még ma is simán elmarhatná a csajodat, de a belsője alapján viszont nem tenne ilyet soha.

Brosnan a Hackett London 2014-es kampányában. A fotó jogtulajdonosa a Hackett London Ltd.

A kiemelt képen Pierce Brosnan látható a Speake-Marin kampányában. A kép jogtulajdonosa a Speake-Marine óragyártó.

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás