Fresa mondja

Rendhagyó levél a férfinek, akit szeretek

By  | 

Néhány hete elvettél. Most már a jegyző, a postás, az adóhivatal és az égiek is férjemként ismernek el. Téged, nekem. Gyűrű van az ujjamon, ahogy neked is, és minden egyes alkalommal, amikor leírom a kötőjellel egybeforrasztott neveinket, eszembe jut, hogy (elvileg) valami megváltozott. Nem tagadom, néha jól esik rápillantani arra a kis fém billogra is az ujjadon, amit lakat helyett húztam rád, és aminek viselése csak addig kötelező, amíg azt szívből teszed. Ezt kérlek soha, ne feledd.

Szóval te a férjem lettél.

Én pedig a feleséged. Még ha megörökölt és büszkén viselt családnevem nem is dobtam el teljesen a tiedért cserébe – hiszen előtted is voltam valaki, és melletted is maradok az, aki. Főleg azokon a napokon, amikor te a kemény, én pedig a lágy rántottához ragaszkodom. Az összes többi napon

már legalább annyira vagyok egy darab belőled, mint amennyire korábban egésznek hittem magam nélküled.

Ahogy azt is hittem, hogy valakihez tartozni csak a saját lényem, nyugalmam és vágyaim árán lehet. Aztán jöttél te, nem ismertél jól, nem értettél elsőre (sokszor századszorra sem), és fogalmad sem volt róla, hogyan szeress. Én elküldtelek százszor, te mentél volna magadtól talán még többször is, valahogy mégis minden elrugaszkodás vége az lett, hogy egymás kezét fogva kerestük a megoldást. Mondják, akit az isten neked szánt, azt még az ördög is utánad viszi talicskán, és láss csodát: tényleg.

Hiszen az első és a második első randink közé majd 2 év férkőzött be. Aztán egyszercsak mindketten megérkeztünk; az utolsó percben valaki jókor, jó irányból billentett fenéken mindkettőnket, hogy igazán jól lássuk egymást. Szerintem nem tudtuk, csak éreztük, hogy van mit keresnünk egymás mellett. Ekkor, már te is és én is kicsit több önismerettel és önszeretettel álltunk ott egymás előtt. Írom ezt úgy, hogy százszor jutok arra a következtetésre, még mindig nagyon sokat kell korrepetálnunk egymást ebből a két tantárgyból. 

Néha azt érzem, még mindig nem tudod, mennyit is érsz valójában; hogy mennyit ér egy olyan férfi, aki tud hibázni és ha kell, el is ismerni azt. Aki inkább ezredszerre is nekifut egy akadálynak, mintsem, hogy feladja. Nem játszmázik, nem zsarol, nem uralkodik, nem kényszerít falak közé és nem akar a saját ideáljainak képére gyurmázni. Nem ijed meg, ha minden napra jut egy új kihívás. Függetlenül attól, hogy a 120 darabos Ikea szekrény összelegózása, a tökéletes cipő kiválasztása, vagy épp egy új otthon megtalálása az aktuális projekt. És ha alig 4 év alatt 2 költözés, 2 új munkahely, 1 gyerek, 1 esküvő, meg egy rakás érzelem, vita és új szituáció szakad a nyakába, akkor maximum néha fúj egyet, majd azt mondja: menjünk tovább előre. Esetleg kér egy szusszanásnyi időt sörrel és xboxal. Aki reggel 6-kor már edzésre szalad, este 7-kor már fürdetni segít és a kettő között sem felejt el kávét hagyni az asztalon, vagy megkérdezni napközben, hogy vagyunk. Aki megeszi előled az utolsó kocka rég elfeledett csokit, de egy táblával hoz helyette a kedvencedből. Aztán persze, azt is megeszi, de legalább megpróbálja.

Te nem szavakkal szeretsz, hanem tettekkel, nem óriási csokrokat hozol, nem giccses gesztusokkal mutatsz a valósnál többet, hanem fakanalat ragadsz, ha arra van szükség, vagy felkutatod az internet legsötétebb bugyrait is egy videóért, ami jobb kedvre derít. Nem bókolsz üresen (meg úgy igazán sehogy sem), de ha egy újabb világmegváltó terv pattanna ki a fejemből, egészen biztosan te leszel az első, aki azt mondja: meg tudom csinálni. Neked elhiszem, ha azt mondod, se időd se energiád nem lenne más nőre, hiszen a lányod és én az utolsó vésztartalékaidat is megkapjuk. Vagy inkább elvesszük, nézőpont kérdése. Bizonygatás helyett bizonyítasz, méghozzá minden nap. Nem kérsz, hanem adsz, nem elviselsz, hanem szeretsz és nem csupán elfogadsz, de meg is értesz. Pedig néha még én sem értem saját magam.

A férjem lettél nemrég, de ettől már jó ideje több vagy: a társam.

Nem 3 hónapja lettél az, és nem is egy gyűrű miatt, hanem az első pillanatoktól kezdve. Szerelemben, barátságban, hibákban és megoldásokban, szülői mókákban, pihenésben, munkában. Hétköznapokon és ünnepeken. Teliholdkor, rossz napokon, fogyókúra idején, érzelemtől túlfűtött nagycsaládos hétvégéken, a két csíkos tesztet szorongatva és a szülőágyon a kezemet fogva is. A reggeli lopott időben és az éjjeli, embert próbáló altatások végeláthatatlannak tűnő óráiban is. Leszámítva talán a pelenkázásokat. Olyankor mindig kicsit magányos hősnő maradok. Te ott vagy, ott voltál és ott is leszel, amikor kell. Meg persze néha akkor is, amikor nem. De ez vélhetően fordítva is igaz. Nem hibátlanul, nem tökéletesen, de egészen igaziként. Mert igazi csak egy van. És nekem ez az egy te lettél.

Boldog évfordulót nekünk!

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás