7 kultikus hajbavaló, avagy a frizurakiegészítők igaz története

Szerző: Ulla

A fejbőrödből kinövő keratin nem egyszerűen csak annyit tud, hogy védi értékes koponyádat a környezeti viszontagságoktól. Természet anyánk úgy alkotta meg, hogy az esztétikádat is erősen befolyásolja, így a párzási családalapítási esélyeidet sem hagyja érintetlenül. Ugyanígy az évezredek óta velünk lévő különböző hajkiegészítők is többek funkcionális tárgyaknál, amiknek a dolga megakadályozni, hogy a hajad oda lógjon, ahova nem kéne. Könnyed nyári csat- és gumitörténet.

Arról, hogy mennyire fontos a női haj, értekeztünk már hosszabban, érdemes elovasni, mert kiderül belőle, mennyiféle jelentés társul hozzá, és mennyire nem volt mindig magától értetődő, hogy egy nő maga válassza meg, milyen rőzsét hord.

A női haj rövid története

Lehet, hogy a willendorfi Vénusz testtömegindexe nem hozta a mai sztenderdet, a frizurája azonban egyértelműen a gondos fodrászolás nyomait mutatja. Ez a kis aprócska, cirka

30 ezer éves bige is arra utal, hogy a haj gondos formálása és díszítése nagyjából egyidős az emberi kultúrával.

Ma pedig már amint a hajad fül alá ér, aktív életet élő nőként (vagy férfiként) kvázi életképtelen leszel néhány hajgumi nélkül. A különböző hajba tehető kiegészítők tehát átszövik a hétköznapjainkat, indokolt hát némileg megismerni a történetüket.

 

#1 Hajtű

Az idők kezdetén az ember nyilván azzal operált, amit a természet adott. A világ első hajkiegészítője minden bizonnyal egy darab fa vagy csont volt, amit őseink a fejükön felcsavart hajba döftek, megakadályozandó, hogy az mamutvadászat, illetve gyűjtögetés közben a szemükbe lógjon.

Az idő előrehaladtával aztán ezek az egyszerű fa- vagy csontdarabkák egyre mívesebbé váltak. Olyannyira, hogy a Római Birodalomban például sokszor üregesek voltak, és parfümöt vagy akár mérget tartottak bennük.

Ókori egyiptomi hajtű a Metropolitan Múzeum gyűjteményéből

Az alakjuk is különböző lehetett, egy idő után kifejlődtek a több ágú, hajvillának is nevezett változatok, melyek még stabilabb tartást biztosítottak. Ez utóbbiakat leginkább Japánban fejlesztették művészi szintre, ahol egyébként is nagy hagyománya van annak, hogy megadják a dolgok módját.

A modern divat térhódításával ez a valaha alapvető kiegészítő már Japánból is szinte teljesen eltűnt, de azért egy tradicionális gésa szett még mindig elképzelhetetlen nélküle.

#2 Hajgumi

Az elasztikus hajgumi nyilván modern találmány, csak a kaucsuk nagyipari használatával vált általánossá a 20. században.

A hasonló funkciót ellátó, merev hajgyűrűk azonban már 8-10 ezer éve is használatban voltak.

Ezek különböző merev anyagokból, agyagból, kerámiából, féldrágakövekből vagy nemesfémekből készültek, és ma nem tűnnek nagyon praktikusnak. Nehéz elképzelni, hogyan húzták át a hajat ezeken a rigid dolgokon, de némileg árnyalja a képet, hogy a hajgyűrűt sokszor (pl. Egyiptomban) főleg parókán használták, elsősorban a felsőbb társadalmi rétegek bevett viseleteként.

Szinte hihetetlen, de ő Demi Moore.

A hajgumi igazi aranykora a ’80-as évek volt, ami az egyik legmaradandóbb retinaszennyezést is jelenti egyben – de hát ez az évtized már csak ilyen. Ekkor jelentek meg ugyanis a különböző színesebbnél színesebb, textillel felturbózózott, fodros hajgumik, amik a tupírozott frufru meg a gigaválltömés mellett igencsak rányomták a bélyegüket a ’80-as évekre. Állítólag jön vissza a scrunchie, csak remélni tudom, hogy ezúttal sem marad túl sokáig.

#3 Hajcsat

A hullámcsat lényegében a hajtűk modern továbbélése, már a 17. században megjelentek az U alakú, fémből hajlított változatok. Szükség is volt rájuk, hiszen ez az időszak köztudottan a parókák és a hatalmas kalapköltemények virágkora, amikor férfiak és nők egyaránt rá voltak utalva ezekre a praktikus kis mütyürökre. Btw:

az ugye megvan, hogy a hullámcsatot helyesen a hullámos oldalával a lefelé kell a hajba tenni?

 

Az 1920-as években aztán felbukkantak a különböző összepattintható változatok, amelyek még szorosabb tartást biztosítottak, és a mai napig ez a verzió uralja a dekoratív hajcsatok piacát.

A ’90-es években élték reneszánszukat a még összetettebb, rugós hajcsatok, amelyekre már egész költeményeket rá lehetett applikálni, viszont akinek hozzám hasonlóan vékony szálú haja van, azok számára ezzel a kiegészítővel nem sok babér termett, hiába volt évekig minden kirakodóvásár és kézművespiac slágerterméke. Ettől függetlenül nekem is volt a tűzzománctól a bőrdíszművesig számtalan verzió. Vagyis a mai napig van, ugyanis ezeknek a csatoknak egyértelműen a javukra szól, hogy lényegében elpusztíthatatlanok, és ha jól sejtem, még pár év, és divatba is jönnek megint.

#4 Necc

A hajháló már az idős nénik fejéről is eltűnt, és végleg az üzemi konyhák világába száműzetett. Egyedül Kate Middletonban bízhatunk, aki rendszeresen ezzel az alkalalmatossággal tartja helyén gondosan fésült kontyát:

Pedig kevés szebb dolog van, ami az igazán nagy volumenű, hosszú női hajjal történhet, mint hogy egy finom szálú, kövekkel vagy gyöngyökkel átszőtt háló alá rejtik. Ez a kiegészítő a Római Birodalom óta végigkíséri ez európai női fejeket, de a régi Kínában is használták már, igaz, ott gyakorlati funkciója is volt – na nem a sárgaborsófőzeléket merték benne a menzán, hanem további díszítőelemek rögzítésére használták.

Az amerikai polgárháború idején még menő volt a hajháló, de aztán ezt a trendet is elfújta a szél, muhaha.

#5 Hajfésű

A hajfésű, jóllehet elkészítése finom kézügyességet igényel, mégis a legősibb hajkiegészítők közé tartozik, már a kőkorszakból is találtak leleteket. A többi hajban használt kiegészítőhöz hasonlóan ez is kettős funkcióval bír: tartja a hajat, és dekorál egyszerre. A legkorábbi, fából és csontból késült változatokat követően aztán a teknőspáncéltól a rinocéroszszarvig számtalan anyagból készítették, és jó pár ezer évig szolgálta az emberiséget.

20. századi verziójához, a banáncsathoz hasonlóan a hajfésű is kihalófélben van, ma már szinte csak az alkalmi, például esküvői hajköltemények elkészítésénél veszik hasznát, tekintve, hogy erre is bőven lehet díszítést pakolni, és az használata meglehetősen egyszerű.

A hajdani hajfésű

ma elsősorban pillangócsat formájában él tovább,

ami viszont a hajgumihoz hasonlóan egyértelműen a hosszú hajú nők túlélőkészletének nélkülözhetetlen része.

#6 Hajpánt

A régészek szerint az első hajpánthasználók Mezopotámiában éltek úgy 3 500 évvel Krisztus előtt. Ahogyan a hajgumi őse, kezdetben ez is merev anyagból készült, és inkább a mai hajráfokra hasonlított, csak éppen egy vastagabb abroncsként, teljes kerületében vette körül a koponyát. Férfiak és nők egyaránt hordták, és ebben is egyesült a praktikum az esztétikummal.

Később aztán textilből és egyéb anyagokból készült verziói is kialakultak, és ez azon kiegészítők közé tartozik, amelyek népszerűsége töretlen – én legalábbis nem emlékszem olyan időszakra, amikor a hajpánt minden formáját vérciki lett volna viselni. Ami nem is csoda, hiszen gyakorlatilag a legelcseszettebb frizura esetén is gyorssegélyt jelenthet, ráadásul

kötött verziói télen is képesek feloldani a nyomi frizura vs. középfülgyulladás dilemmát.

#7 Szalagok, csokrok, gyöngyök

A hajdísz olyan, mint a sörnyitó: gyakorlatilag bármi elláthatja ezt a funkciót. A szalagok és csokréták tömeges használata történelmi léptékkel mérve viszonylag új fejlemény, nagyjából a 17. századi Franciaországtól eredeztethető, amikor a túldíszítettség egyébként is a maximumon pörgött.

A 20. században pedig a rockabilly kultúra kedveli különösképpen, ahogyan ez alábbi cikkünk jó pár fotóján is látható:

A rockabilly stílus örök menősége

A gyöngyökkel díszített vékony hajfonatok Afrikából származnak, és sokáig szinte kizárólag ehhez a kultúrkörhöz kapcsolódtak.

De aztán jött Bo Derek, a Bombanőben 1979-ben, és a gyöngyös fonatok letarolták a világot, még ide, a Vasfüggöny mögé is eljutottak, hogy Katona Klári fején alkossanak komoly dizájnsztétmentet a ’80-as években.

Azóta a gyöngyös fonat a női önfelszabadítás toposzaként ugyanolyan filmes alapvetéssé vált, mint az 555-tel kezdődő telefonszámok vagy a „Mindjárt visszajövök…” mondat után bekövetkező, garantáltan kínokkal teli halál. Tudja ezt mindenki Monicától Robinig.

Sose bánd hát, ha hajad a szemedbe lóg, mert ez nem más, mint megannyi újabb lehetőség arra, hogy áldozz az emberi kultúrtörténet oltárán.

A fenti összeállításhoz felhasználtuk a Herstyler cikkét.

Itt van még jó kis kontent