Bro Guide

Rövid sztori arról, hogy mennyit számít a borostád

By  | 

Van az a roppant mulatságos (nem) mondás nők között, hogy

ne állapodj meg egy férfi mellett, amíg nem láttad megborotválkozva.

Utalva ezzel arra, hogy szakállasan tán lehet, jóképűbb, mint nélküle, és micsoda kényelmetlen eshetőség már házason, két gyerekkel a lakásban, nagy rémülten meglátni a partnert egy reggeli Gillette után. Haha.

Erre aztán olvastam valahol egy szellemes riposztot, hogy

ne állapodj meg egy nő mellett, amíg nem láttad smink nélkül.

Ami annyiban találó, hogy a férfi arcszőrössége és a nő make upossága közül a szakáll tekinthető természetesebb állapotnak. Úgy is mondhatnók, hogy az ember fia az anyatermészetben inkább borostás, mint amennyire a lánya alapozós. Nem-e.

Különösebben nagy tanulsága nincs a most következő szösszenetnek, inkább csak az álszentség egy bizonyos típusára kíván rámutatni. Hogy egyesek szerint a külső indifferens, az ápoltsággal és az esztétikus megjelenéssel foglalkozni merő időpocsékolás (vagy legalábbis nem elég maszkulin), a nőknek pedig nem az a lényeg, van-e dothraki beard vagy nincsen.

Az odamondók

Az igazság a fentiekkel szemben az, hogy mindezeknek van jelentősége – mást állítani baromság. Velem életemben többször is előfordult, hogy akinek először bejöttem borostásan, később roppant csalódott volt a lehántolt alternatívát látva. A legbeszédesebb példa talán az, amikor még egyetemista koromban egy hölggyel az első, borostás találkozás után pár nappal immár beretváltan futottam össze, mire ő fennhangon a barátnőjéhez fordult, hogy “ez ugyanaz a csávó?!

Értelemszerűen ha Tom Hardy fejed van,

szinte teljesen indifferens a bajuszod pödre, az álldörzs hossza, ugyanakkora császár maradsz, mert a fejed önmagában egy ‘szott street art.

Ám átlagemberként embertelen különbséget hozhat a fazon. Röviden: ha úgy érzed, hogy a dekoratív megjelenésed lépést kíván, ne fanyalogj vélt vagy valós társadalmi konvenciók miatt.

Minden hiedelemmel ellentétben ugyanis az emberek a végeredményt fogják értékelni, kevéssé azt, hogy miként jutottál odáig. Ez simán igaz olyan, körberöhögött feature-ökre is, mint a bokorban összenőtt szemöldököd lekacsolása, vagy egy frankó frizura, amit egy ütős helyen abszolváltak. Ha fontos a megjelenés, tedd, amit tenned kell, bróðir minn.

A két személy ugyanaz. Egyet persze még be kéne gombolni.

Tanulság nincs, ez a cikk egy rohadt nagy bullshit, de arra azért kíváncsi lennék, hogy amennyiben egy hölgyet smink nélkül meglátva hangosan kezdesz elégedetlenkedni, és lefitymálva odaveted: a MAC-ben van egy új alapozó, most ingyen ki lehet próbálni, mi lenne a reakció vajh’. Őszintén nevetne, bizonyára.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás